A RATTLEROW SEGHERS Kft blogja
A sertéstenyésztés egyik megatározó vállalatának hírei
Nyitó üzenet
Üdvözlet mindenkinek, aki érdeklődik a sertések világa iránt és idetévedt erre a lapra. Ha sertésteleped van, akkor meg különösen nagy szeretettel üdvözöllek, mert Te vagy az aki megveszi a termékeinket. ![]()
Megpróbálom folyamatosan érdekes információkkal feltölteni az oldalt, hogy érdemes legyen időről időre visszatérni ide. A hűséges olvasóimban remélem kialakul majd az az olthatatlan vágy, hogy ne csak olvassák a lapot, de ki is próbálják azokat a fantasztikus tenyészállatokat melyeket immáron több mint 40 éve tenyésztünk világszerte. A tenyésztés az utolsó 16 évben már itthon is gőzerővel folyik, így manapság már ugyan azt vehetitek meg tőlünk Baracskán, mint a spanyol, holland, dán, német versenytársaitok.
Várlak benneteket, mint olvasókat és mint potenciális vevőket.![]()
Hőstressz elleni védekezés
A nagy melegre szinte minden korosztály egyenlő mértékben reagál a sertések között, mégpedig termelés visszaeséssel. Ennek egyik oka, hogy a sertések nem tudnak izzadni, így szervezetük nehezen tud megszabadulni a keletkező hőtől. Amikor a külső hőmérséklet megfelel a sertés komfort zónájának 5-10 oC, akkor ez nem jelent különösebb gondot, de mihelyst 25 oC fölé megy a hőmérő mutatója már problémák adódhatnak. Amennyiben tartós 30 oC fölötti hőmérsékletet kell a sertéseknek elviselniük, könnyen kialakul náluk a hőstressz, mely igen komoly termelés kiesést okozhat az állomány miden korosztályánál. A sertéseknél nem elegendő csak a hőmérsékletet figyelembe venni, mert a relatív páratartalomnak ugyan ilyen fontos szerepe van a termelés romlásában. E két tényező (hőmérséklet és páratartalom) együttesen határozza meg a sertések komfortérzetét. Nem véletlen, hogy a modern istállószellőztető automatikák, már nem csak a hőmérsékletet, de a páratartalmat is figyelik az optimális szellőztetés megállapításához.
Hogy kialakult-e a hőstressz az állományunkban azt nagyon egyszerűen tudjuk ellenőrizni a percenkénti légvételek megszámolásával. Normál esetben a sertések percenkét 15-25-ször vesznek levegőt. Amennyiben ez az érték meghaladja a 40-et, úgy állataink már komoly veszélynek vannak kitéve, és amennyiben már a 60-at is meghaladja szinte biztosak lehetünk abban, hogy szenvednek a hőstressztől.
Ebben az anyagban főleg a tenyészállomány hőstressz elleni védelmével foglalkozunk, de ne feledkezzünk el a választott malacok és a hízók helyzetéről sem!
A nyári időszakban a nagy nappali meleget a tenyészállatok közül a szoptató kocák viselik legnehezebben, és erre a takarmányfelvételük esetenként 15-30 %-kos csökkentésével reagálnak. Ez több szempontból is káros, mert egyrészről csökken a tejtermelésük, ami hátrányosan érinti az almokat, másrészt pedig az elégtelen takarmány felvétel hatására a szoptatás alatt bekövetkező nagy testtömeg veszteség miatt a fiaztatót nem kocák, hanem agarak hagyják el. A következő táblázatban összefoglaltuk a nyári meleg hatását a tenyészállományra:
KOCÁK ÉS KOCASÜLDŐK
Szoptatás alatti takarmányfelvétel csökken
Szoptatás alatti testtömeg veszteség nő
Választás és első termékenyítés közötti napok száma nő
Kocasüldők kora az első ivarzáskor nő
Visszaivarzók aránya nő
Ezen belül a cikluson kívül visszaivarzók aránya nő
Leváló petesejtek száma csökken
Embrió elhalás/felszívódás nő
Ivarzási tünetek intenzitása csökken
Következő alomszám csökken
Választott alomtömeg csökken
KANOK
Sperma mennyiség csökken
Defektes spermiumok részaránya nő
Mit tudunk tenni, hogy a felsorolt kedvezőtlen változásokat elkerüljük, vagy legalább csökkentsük a hatásukat?
Általánosságba n elmondható, hogy egy cél kell, hogy a szemünk előtt lebegjen: HŐSTRESSZ MINIMALIZÁLÁS! Erre a célra használhatunk csöpögtető, esőztető, ködösítő, vagy párologtató hűtést, hogy megfelelően le tudjuk hűteni a állatainkat. A kellő légmozgást megfelelő kapacitású ventillátorok beállításával tudjuk biztosítani. Már most ellenőrizzük le, hogy minden ventilátor működik-e a telepen. Amennyiben rendelkezünk hűtő berendezéssel, akár falba épített paneles megoldással, akár vízporlasztó rendszerrel, itt az ideje átnézni, hogy megfelelően működnek-e, nem keletkeztek-e eltömődések a vízellátó, vagy porlasztó rendszerben a téli leállás alatt.
KOCÁK ÉS KOCASÜLDŐK:
Talán a legfontosabb feladat, hogy a kocákat rávegyük arra, hogy a szoptatás ideje alatt felvegyék a számukra előírt napi takarmány adagot, mely a laktáció csúcsán a 2. héttől egy 10 malacot szoptató kocánál el kellene hogy érje a napi 7-8 kg-ot is.
- A hűvös időszakokban etessünk (reggel 8-ig és este 6 után), ehhez sajnos lehet hogy át kell szerveznünk a műszakokat.
- Ha megoldható, próbáljunk 3, vagy több etetést alkalmazni, így elérhető, hogy kétszer 3 kg helyett képesek vagyunk háromszor 2,5 kg-ot felvetetni a kocáinkkal, így máris 25 %-kal meg tudjuk növelni a napi takarmányfelvételüket. Ennek a technikának az a háttere, hogy a kocák testhőmérséklete minden egyes takarmányfelvétel után megemelkedik. Azzal, hogy 3 kg helyett csak 2,5 kg-ot etetünk meg egy alkalommal csökkentjük az adott etetéskor fellépő testhőmérséklet növekedését az állatnak.
- Egyenlítsük ki a koca szoptatás alatti igénye és felvétele között meglévő különbséget a nyári időszakban. Használjunk koncentráltabb (nagyobb energiájú és fehérjetartalmú) szoptató kocatakarmányt. Ha a hűvösebb időszakban meg vagyunk elégedve a választott kocáink kondíciójával, és tudjuk hogy ebben az időszakban egy koca a szoptatás alatt mennyi takarmányt vesz fel. Akkor ezt a számot összevetve az elmúlt évek nyári egy szoptató kocára jutó fogyasztásával, akkor könnyedén ki tudjuk számolni, hogy mekkora napi takarmányfelvétel csökkenéssel kell számolnunk. Beszéljünk a takarmányos szakemberekkel, és kérjünk tőlük olyan receptúrát, mely biztosítja, hogy kocáink a csökkent felvétel mellett is hozzájutnak a naponta szükséges energiához, fehérjéhez, ásványi anyagokhoz, mikroelemekhez és vitaminokhoz.
- Fokozatosan emeljük a kocák napi takarmány adagját úgy, hogy 7-10 nap alatt érjük el a maximális takarmány adagot, melynek mennyiségét leegyszerűsítve a következő „ökölszabály" alapján tudjuk kiszámolni: 2 kg a kocának + 0,5 kg minden egyes szoptatott malacnak, azaz 10 malac esetén 2 + (10 x 0,5) = 7 kg
- A takarmányok granulálása is növeli a takarmányfelvételt, így a nyári időszakban ez is egy megfontolásra érdemes fegyver az eredményekért folytatott küzdelemben.
- Itassuk a kocáinkat, ne hagyatkozzunk csak az önitatóikra.
- Ellenőrizzük fokozottabban, hogy a koca szopókájánál rendelkezünk-e 1,5-2 l/perc-es víznyomással. A szoptató kocának normál hőmérsékleti viszonyok között is naponta mintegy 30 liter vízre van szüksége. A nyári melegben ez az igény megnő (főleg ha figyelembe vesszük, hogy a sertéseknél a testhőmérséklet szabályozásában , mivel izzadni nem tudnak a vizelet ürítés jelentős szereppel bír) és ha a vízellátás nem megfelelő, akkor kocáink hamar frusztrálttá válnak, nem isznak eleget és ennek következtében végül is kevesebb takarmányt fognak felvenni.
- Fokozottan figyeljünk oda a takarmány frissességére. Ne engedjük meg, hogy etetéskor a szoptató kocák előtt az előző etetésből származó - nagy valószínűséggel már megromlott - takarmány legyen. A két etetés között mindenképpen takarítsuk ki az etetőket.
- A takarmányok és alapanyagaik nyári befülledése és a toxin termelő gombák elszaporodása különösen párás időben fokozott veszélyt jelent, így ebben az időszakban érdemes toxinkötőt kevertetni a takarmányokba.
- A nyári meleg időszakban a malacok infralámpáját a koca fejétől lehető legmesszebb helyezzük el, ez által is csökkentve a kocák hőterhelését.
- Választás után ne koplaltassuk, és ne szomjaztassuk a kocát! Az első napon a koca takarmányfelvétele magától is alacsonyabb. A választási stressz, (elvesszük a malacait, új helyre kerül, új társakat kap) elegendő ahhoz, hogy elapasszon és kiváltsa az ivarzását. Egészen a termékenyítéséig adjunk ad-libitum szoptató kocatápot.
- Figyelembe véve azt a tényt, hogy a nyári nagy melegben a kocák, és süldők ivarzási tünetei is gyengébbek, javasolt a nagyobb odafigyeléssel, esetleg naponta két alkalommal elvégzett ivarzó kerestetés.
- A nyári időszakban megfontolandó a választott kocáknál és a kocasüldőknél a PG 600-as injekció használata, mely segíthet a nyári infertilitás leküzdésében.
- Vizsgáljuk meg a tenyésztési adatainkat, és ennek függvényében határozzuk meg, illetve módosítsuk a termékenyítésre vonatkozó elképzeléseinket. Válaszoljuk meg a következő kérdéseket:
a. Mi tekinthető a telepen normális fialási százaléknak?
b. Hogyan változott ez a százalék az elmúlt évek azonos időszakában?
c. Minden bent álló kocavonalat (MIRA, nagyfehér, lapály, F1, stb.) azonos módon érint? Köztudott, hogy a Rattlerow Seghers CORA kocavonala kifejezetten nagy napi takarmányfelvételre képes, ezáltal őt kevésbé érinti a nyári nagy hőség okozta takarmányfelvétel csökkenés. - Fokozottan ügyeljünk arra, hogy a vemhes kocáink ne tudjanak kifeküdni a kifutó árnyékolatlan részeire, mert ez a szaporulati mutatók rovására megy. Amennyiben megvalósítható a legjobb az lenne, ha tenyészállataink a nap legmelegebb 10-18 óráig terjedő időszakát az istállóban töltenék el.
- És végül, de nem utolsó sorban, tervezzünk előre! Ha tudjuk, hogy a nyári búgatásainkra vetített fialási százalékunk 20 %-kal rosszabb az év többi időszakánál, akkor ebben az időszakban ugyan ennyivel termékenyítsünk több állatot. Remélem, hogy az ehhez szükséges kocasüldő mennyiséget már külön kezelik a telepünkön és tudják, hogy melyik falkát mikor fogják termékenyíteni. Azonban ha erről elfelejtkeztek volna, semmi gond, mert hívhatják a Rattlerow Seghers Kft-t a 06-22-454-114, vagy -164-es telefonszámok valamelyikén. Itt nyáron is hazai és külföldi tenyészetekből származó kiváló minőségű kocasüldőket tudnak vásárolni.
KANOK
Míg azzal mindenki tisztában van, hogy a kocaállomány milyen termelés visszaeséssel reagálja le a nagy nyári meleget, az a tény hogy a magas hőmérséklet ugyan ilyen visszaesést okozhat a kanok spermatermelésében, mind mennyiségi, mind minőségi oldalon már sokkal kevesebb figyelmet kap. Éppen ezért javasoljuk a következőket:
- Fokozottan ellenőrizzük, vagy ellenőriztessük a kanok spermájának minőségét, mert a nagy melegben kanjaink spermatermelése romlik. A megtermelt spermiumon belül pedig a defektes spermiumok aránya jelentősen növekszik, ami ronthatja a telep eredményeit.
- Ezekben a meleg nyári hónapokban könnyen bajba kerülhetünk kan oldalon, mert nem elég, hogy a több állatot kell búgatnunk, hogy az ősz végi - tél eleji fialásainkban ne legyen egy hullámvölgy, de mindezt rosszabb minőségű és kisebb mennyiségű saját telepi spermával kellene megoldani. Ezen pár hónap problémájára kiváló megoldás lehet a mesterséges központból származó kiváló minőségű szaporító anyag. Ebben az esetben nem kell egész évben plusz kant tartanunk, elegendő csak a nyári problémás időszakban külső segítséget igénybe venni. Erre nyugodt szívvel ajánlhatjuk a Sui Anivet bagi mesterséges központját, ahol a többek között 6 OptiMus terminál kanunk áll termelésben.
- Ahogyan azt a kocáknál már említettük itt is fel kell hívni a figyelmet arra, hogy fokozottan ügyeljünk, hogy kanjaink ne tudjanak kifeküdni a kifutó árnyékolatlan részeire, mert ez a spermatermelés romlása miatt a komolyan ronthatja a telep szaporulati mutatóit. Mivel a spermiumok érési folyamata 6-7 hetet vesz igénybe, így ha a nagy meleg hatására egyszer tönkremegy a megtermelt spermium, akkor majdnem 2 hónapig le is mondhatunk az adott kan használatáról.
2006 februári hírlevél
Oroszország - 5.000 kocás projekt
A Rattlerow Seghers és az Agro Holding Russia képviselői nemrégiben írtak alá egy jelentős sertés tenyésztési projekt elindításáról szóló megállapodást. Az orosz vállalatnak 40.000 hektár szántóföldje van és 15.000 embert foglalkoztat. A dédnagyszülő, nagyszülő és szülőpár állatok leszállítására idén nyáron kerül sor. A tervek szerint 2006-ban összesen 5.000 állat kerül betelepítésre.

Derks úr a Rattlerow Seghers képviseletében és Csetverikov úr az Agro Holding képviseletében kézfogásukkal pecsételik meg az üzleti megállapodást
Magyarország - DEKA-HYB tenyésztési programot vált
A DEKA-HYB tavasszal megkezdi a CORA nagyszülő és szülőpár kocasüldők tenyésztését. Az új, magas állategészségügyi státuszú telepen termelő kocákkal előállított kocasüldők egy része a DEKA-HYB saját 6.000 kocás állományának utánpótlását fogja szolgálni, míg másik része a RATTLEROW SEGHERS Kft-n keresztül kerül majd értékesítésre a magyarországi, illetve export piacokon.
Belgium - új mesterséges termékenyítő központ
Február 26-án Leterme úr a flamand kormány miniszterelnöke nyitotta meg Stefan Delanghe úr Koksijde-i új mesterséges termékenyítő központját Belgiumban. Erről a kanállomásról a nyugat flandriai termelőknek kínálják a MaxiMus és ExtreMus kanok spermáját.
Hollandia - SPF export
Hollandiában egy teljesen új telepre, SPF státuszú Rattlerow Seghers állományt telepítettek be. Van Selst telepe 600 magas állategészségügyi státuszú állatot importált, melyek mentesek a PRRS-től, az APP-től, Mycoplasmától, rühtől, torzító orrgyulladástól stb.. A telep a GENmatch program alapján fog működni, hogy fenn tudja tartani a folyamatos genetikai előrehaladást újabb élő állatok telepre történő behozatala nélkül.
Egyesült Királyság - új megállapodás, kimagasló export
A Rattlerow Farms szerződést írt alá az Egyesült Királyság egyik legnagyobb termelőjével. Ez az integrátor a következő 5 évben teljesen lecseréli a meglévő 22.000 kocás állományát a Rattlerow Farms tenyészállataira. A Rattlerow Seghers kocavonalainak szaporaságába és szervezeti szilárdságába vetett bizalom meghatározóan fontos tényező volt a tenyésztési politika ilyen irányú változásának előmozdításában.
2005-ben közel 20.000 tenyészállatot szállítottunk az Egyesült Királyságból 14 különböző országba. Ezzel az eredménnyel a Rattlerow Seghers az Egyesült Királyságból exportáló vállalatok között a vezető helyre került.
Nemzetközi konferencia
Január elején a közép- és dél-európai régióban dolgozó disztribútoraink találkoztak egy három napos konferencia keretében. Románia, Szlovénia, a Cseh Köztársaság, Magyarország, Szlovákia és Görögország területén meghatározó munkát végző kollégák cserélték ki tapasztalataikat, és hallgatták meg a legújabb fejlesztésekről szóló beszámolókat.
Kategóriák
Olvasói hozzászólások
Korábbi bejegyzések
Archívum
Hasznos linkek
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): RASE